Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért és mivégre van e honlap?

2011.11.07

Mottó:

Aki nem ismeri múltját,

az nem tudja elhelyezni magát a jelenben

és nem tudja tervezni jövőjét sem.

 

Tisztelt Olvasó!

 

Ez a honlap elsősorban az 1733-ban a Vas megyei Nárai községbe települt Skultéty (Skultéti) családdal foglalkozik, de más Skultéty családok anyagai is megtalálhatóak rajta.

 

Magam a család leányági leszármazottja vagyok. Családfakutatással már régóta foglalkozom, de igazán ez 2009 óta nyert újabb lendületet. Aktív dolgozó lévén sajnos levéltárakban nagyon kevés időt tudok eltölteni, így jelenleg inkább az internetes kutatási lehetőségek kiszélesedésében bízom. 2011. január 15-én a hozzám hasonló megszállottakkal megalapítottuk a Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE), melynek vezetőségi tagja vagyok.

 

Ezen a honlapon megpróbálom összegyűjteni eddigi kutatásaim eredményeit. Ezek részint levéltári, anyakönyvi források, részint rokonságtól gyűjtött adatok. A weblapot folyamatosan építem ki, de előre bocsátom, nem vagyok profi számítástechnikus.

 

Kutatási céljaim a 2009. évi új lendület vételekor kettős volt:

  • minél messzebbre visszamenni időben a családi leszármazást tekintve
  • dédszülőktől lefelé felépíteni a teljes családfát, beleértve a leányági leszármazottakat is

 

Ez utóbbi ügyben több tucatnyi családot kerestem meg és gyűjtöttem adatokat, fényképeket tőlük az utóbbi években. A POZITÍV HOZZÁÁLLÁST ÉS AZ ADATOKAT EZ ÚTON IS KÖSZÖNÖM NEKIK!

 

Jelenleg a nárai Skultéty családfán 588 nevet tartok számon* – ez azonban folyamatosan bővül.

 

A rokon Skultétiak érdeklődésén kívül természetesen számítok arra is, hogy ennek a honlapnak a segítségével olyanokhoz is eljutok majd, akik ezt a nevet viselik, és érdeklődnek a név, a család, a múltjuk iránt. Mivel a Skultéty név státusz-jelző név volt, nem feltétlenül rokon minden Skultéty egymással, de a rokonság nem is zárható ki. Eddigi kutatásaim szerint a jelenlegi Skultéty/Skultéti – és más módon írt – nevű családok eredete mintegy 10-12 felvidéki családra vezethető vissza. A mi rokonságunkon kívül nagy számban fordul elő a családnév az ország más településein is. (Például a Fejér megyei Dégen, a Pest megyei Abonyban, a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén, még Vas megyében, Csánigon is.) Sőt, maradtak helyben lakó, régebben vagy mára elszlovákosodott Skultétiak a Felvidéken is.

 

Akit tehát érdekel a név, annak eredete, vagy rokont vél fellelni a későbbiekben kiépítendő adatbázisaimban, és egyáltalában: bármilyen megjegyzése, közlendője van, keressen az alábbi elérhetőségemen:

 

nemethjozsef10@freemail.hu

 

Tisztelettel: Németh József, a Skultéty családfa kutatója és nyilvántartója

 

 

nemeth-jozsef.jpg

 

 

 

 

A honlap adatainak vagy fotóinak továbbközlése csak az engedélyemmel lehetséges.

 

* 590 - 2011.12.09.

614 - 2012.01.10.

638 - 2012.05.10.

650 - 2013.09.12.

652 - 2013.12.31.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Diósd

(Skultéti Szilvia, 2017.06.01 11:10)

Kedves József!
Köszönjük a kutatásait és ezt a honlapot!
Sok érdekes dolgot tudtam meg a Skultéti családok eredetéről.
A családunk Szolnokon él és lehet, hogy az egyik ága vagyunk az abonyi családnak.
Édesapám Skultéti Gyula, nagyapám Skultéti Mihály.
Ha szükség van információkra tőlünk, akkor keressen meg!
Köszönettel:
Skultéti Szilvia




Re: Diósd

(Németh József, 2017.06.01 16:55)

Fent jelzett email címemen keressen magánban legyen szíves.