Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


csánigi Skultéty család

2012.04.11

 A szócikk legutóbb 2016.09.12-én frissítve

 

A Csánigon élő Skultéty családdal már régóta szerettem volna kapcsolatba kerülni, mert a mi nárai Skultéty családunkon kívül az egyetlen Vas megyében élő família ezzel a családnévvel - igaz, a település régebben Sopron vármegyéhez tartozott. A személyes kapcsolatfelvételt adatgyűjtés előzte meg. 2012 áprilisában végül sikerült felkeresnem nem csak a csánigi temetőt, de a faluban élő Skultéty Lajost is, aki régi családi dokumentum másolatokat is átadott. Később a honlap közvetítésével kerültem kapcsolatba Mészáros András és Mészáros László leányági leszármazottakkal, akik további értékes pontosításokat és kiegészítéseket tettek. Ennek köszönhetően a csánigi Skultéty család ma már az egyik legjobban feltérképezett Skultéty család, a családfán jelenleg 120 személy szerepel.

A leszármazottak által elmondottak és a rendelkezésemre bocsátott családi dokumentumok, valamint saját kutatásaim alapján az alábbiakban foglalható össze a család története.

A csánigi Skultétyak Győrszigetről származnak, ősi molnár családból. Győrsziget jelenleg Győr része, a Rába, a Rábca és a Mosoni-Duna által határolt területet ma is így nevezik. Az első, győri anyakönyvi adat szerint 1734-ben született Skultéti Mihálynak és Katalinnak Katalin nevű lánya. (Ez az adat még nem kapcsolható a szigeti családdal, bár megjegyzendő, hogy a Mihály keresztnév tradicionális volt náluk.) Az első győrszigeti Skultéti adat, amely már a családhoz kapcsolható, 1754. évben kelt, ekkor Skultéty Andrásnak és Katalinnak született András nevű fia, később pedig Éva és Mária Katalin nevű lányaik is (1760 és 1763). A korábban említett Mihály néven kívül az András név is hagyományos volt a családban. Ezen Andrásnak és Rozália nevű feleségének 1787-ben született egy szintén András nevű fia (ő már a harmadik András a sorban), több gyermekük nem ismeretes. „Harmadik” Andrásnak és feleségének, Szabó Juliannának 1818-ban egy István (további sorsa nem ismeretes), 1820-ban pedig mi más, mint András nevű fiúk született. Ezen „Negyedik” András már bizonyíthatóan malomtulajdonos volt. Ez a Szigeten szokásos hajómalom volt.

 

hajomalom_rackeve.jpg

Rekonstruált hajómalom - Ráckevén, de ilyenek üzemeltek Győrszigeten is

 

 

„Negyedik” Andrásnak és feleségének, Deák Klárának (1820) 7 gyermeke ismeretes, valamennyien Győrszigeten születtek, sorrendben:

            Mihály (1848-1848)

            Mihály (1849-1917)

            Katalin (1952-1852)

            Terézia (1854-1856)

            Rozália (1859-?)

            Amália (1864-?) és

            Mária (1869 után-?).  

Mihály és Mária kivételével a gyermekek részint csecsemő, illetve kisgyermekkorukban meghaltak, részint további sorsuk nem ismeretes. Mária a győri piskótagyárban dolgozott, férje Mojzák István volt, két lányuk született, Terézia és Anna – további leszármazottaikat nem kutattam.

 

A másodiknak született Mihály házasság révén került Csánigra - felesége nemescsói Csay Erzsébet - ahol folytatta ősei mesterségét. A Répce folyón volt malmuk, előbb egy, később, a család gyarapodása miatt kettő. (Utóbbi 2 km-re feljebb épült a Répcén, de már Répcelak közigazgatási területén.) Jelenleg az ősi malomépület még áll, a másik sajnos a szocialista korszerűsítés áldozata lett, de nyaralóként felújították. Jelenleg mindkét épület a környező területekkel együtt családi tulajdonban van.

 

A csánigi Skultéty család

(6-10. generáció)

 

Skultéty Mihály az 5. generáció, valamennyi jelenlegi leszármazottnak ő az ősapja. Felesége nemescsói Csay Erzsébet, 1859-ben született Csánigon, ugyanott halt meg 1904-ben, a helyi temetőben van eltemetve férjével együtt, aki 1917-ben Szombathelyen halt meg. ( A halotti anyakönyv szerint szívhűdésben, a Vöröskereszt nyugvóhelyén.) Családi közlés szerint 13 gyermekük született (valamennyi Csánigon), akik közül 11-et tudtam beazonosítani.

 

(Innentől közlöm a szöveges családfát.)

 ÚJ ADATOK (2014.okt.2.)

1. Skultéty Mária 1877-?, férje Szabó Sándor (1873 Répcelak), gyermekeik (2):

Szabó Irén 1899 Répcelak

Szabó Margit 1902 Répcelak

2. Skultéty Lajos 1878-?), felesége Szalóky Anna (1888 Vid-?), L: Répcelak, gyermekeik (6):

2.1. Skultéty Emília 1907 Répcelak-1991, férje Újvári László (?-1972)

2.2. Skultéty István 1909 Répcelak-1957, felesége Szabó Sarolta (1910-198?), gyermekeik (3):

2.2.1. Skultéty István 1941, felesége Bozsó Éva, gyermekeik (2):

2.2.1.1. Skultéty Szabolcs (?)

2.2.1.2. Skultéty István 1971

2.2.2. Skultéty Lajos 1947, felesége Szalai Rozália, gyermekeik (3):

2.2.2.1. Skultéty Róbert 1970, felesége Fekete Katalin

2.2.2.2. Skultéty Szilárd 1972, felesége Szabó Erika

2.2.2.3. Skultéty Gábor 1974, felesége Németh Andrea

2.2.3. Skultéty Imre 1950, felesége Veiczer Ágnes, gyermekeik (3):

2.2.3.1. Skultéty Attila 1974

2.2.3.2. Skultéty Edina ?

2.2.3.3. Skultéty Krisztián 1980

                                  

2.3. Skultéty Lajos 1912 Répcelak-1914

2.4. Skultéty Ferenc 1918 Répcelak-2001

2.5. Skultéty Marianna 1922-?

2.6. Skultéty Magdolna ?-életben (2013), L: Csánig

 

3. Skultéty Mihály 1882-1882

 

4. Skultéty Mihály 1883-1926 Csánig, felesége Takács Mária (1892 Rábahídvég-1959 Csánig, T: mindketten Csánig, gyermekeik (3):

4.1. Skultéty Ilona 1914-2007, férje Bankovits József (1906 Budafa/Zalalövő/-1996 Csánig, T: mindketten Csánig, gyermekeik (3)

4.1.1. Bankovits (lány) - védett adatállomány

4.1.1.1. Mészáros (lány) - védett adatállomány

4.1.2. Bankovits (lány) - védett adatállomány, gyermekeik (5):

4.1.2.1. Mészáros András 1965, felesége Szabó Edit (1969), gyermekük:

4.1.2.1.1. Mészáros Emese 2007

4.1.2.2. Mészáros (lány) -védett adatállomány

4.1.2.3. Mészáros (lány) -védett adatállomány

4.1.2.4. Mészáros (fiú) -védett adatállomány

4.1.2.5. Mészáros (lány) -védett adatállomány

4.1.3. Bankovits (fiú) - védett adatállomány, (volt) felesége - védett adatállomány, gyermekük:

4.1.3.1. Bankovits (fiú) - védett adatállomány


4.2. Skultéty Béla 1916 Csánig-1944/45, (2. vh-s hősi halott), felesége Barabás Szidónia, gyermekük nem született

4.3. Skultéty Erzsébet 1918 Csánig-1919

 

5. Skultéty Erzsébet 1885 Csánig-1962, férje Bausz Miklós (1873 Somlóvásárhely), molnár, L: Muzsaj, gyermekük:

5.1. Bausz Gyula, molnár, L: Röjtökmuzsaj

 

6. Skultéty Katalin 1888 Csánig-1957 Szombathely, férje Soós Lajos, L: Szombathely, gyermekeik (5), 4 gyermekük Szombathelyen kötött házasságot):

Soós Ilona Rozália 1912 Varasd, férje Rózsa Ferenc, postatiszt (1923 Szombathely)

Soós Ferenc Tibor, MÁV segédhivatalnok, 1914 Szombathely-1993, felesége Molnár Mária (1923 Szombathely)

Soós Lajos Antal, mozdonyvezető, 1916 Szombathely, felesége Tóth Etelka, villamos kalauz (1923 Szombathely)

Soós Mária Terézia 1926 Szombathely, férje Tihanyi Ferenc, közellátási felügyelőségi tisztviselő (1924 Szombathely)

Soós Erzsébet

 

7. Skultéty Terézia 1890 Csánig, férje Németh József 1883-1952 Nemesládony (házasságkötéskor asztalos, halálakor éjjeliőr), gyermekeik (2):

7.1. Németh Erzsébet Ágnes 1916 Csánig-1916 Csánig

7.2. Németh Gizella 1918 Csánig-1984

 

8. Skultéty Béla 1892-1894, T: Csánig

 

9. Skultéty Irma 1894-1976, férje Molnár Béla (?-1939), gyermekeik (2):

9.1. Molnár Béla 1925-életben (2013), felesége ? Etelka, gyermekeik (2):

9.1.1. Molnár Zoltán, 4 gyermeke van

9.1.2. Molnár András, 3 gyermeke van

9.2. Molnár Klára 1929-1999, férje Czigony István (?-1997)

 

10. Skultéty Rozália 1896 Répcelak-1973, férje vitéz László Gyula (1893-1969), gyermekeik (4):

10.1. vitéz László Ferenc (1927-2007)

10.2. László Erzsébet 1929-1990

10.3. László Anna 1932-2000

10.4. László Zsuzsanna 1939-2000

 

 

11. Skultéty Margit 1899 Répcelak-1984, férje Hatos János (1894-1955), L: Gencsapáti, gyermekeik (3):

11.1. Hatos Margit 1939 (hajadon)

11.2. Hatos Katalin 1944 (hajadon)

11.3. Hatos István 1947, L: Gencsapáti (tanító), gyermeke:

11.3.1. Hatos András 1991

 

csanigi-malom.jpg

A csánigi malom épülete

 

 

masolat---img_3121.jpg

 

 A Répce-folyó a malom mellett

 

 

repcelaki-malom.jpg

A másik malomépület nyaralóként épült újjá, a Répce fölé

(Az épületen 1820, a zsilipen 1816-os évszám olvasható. Ez valószínűleg a modern, turbinás malommá való átalakítás időpontja, mert a helyen korábban is állt malom. Mindkét malom épülete szerepel már az 1819-1869 között készült katonai felmérés térképén és az 1857-es kataszteri térképen is.)

Források:

familysearch.org, Csánig és Répcelak anyakönyvei, OSZK gyászjelentések, családi feljegyzések és iratok, családtagok szóbeli közlései, II. bécsi felmérés és 1857. évi kataszteri térképek

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

erika_racz11@yahoo.com

(Skultéty Rozália, 2013.09.05 16:56)

Kedves Honlapkészítő (elnézést, a nevével az oldalon nem találkoztam -lehet, hogy figyelmetlen voltam)!

Örömmel láttam a Skultéty család eredetének feljegyzéseit. A győrszigeti Skultéty család anyakönyvi kutatásával 2011 óta foglalkozom. Az 1869-es anykönyvi kivonatot én is Skultéty Lajostól kaptam, azután kezdem el kutatni a régebbi anyakönyvi kivonatokat. A név az anyakönyvek szerint a következő változatok szerint szerepel: Skulteti, Skultetics, Kurtotics. Az adatok az anyakönyv szerint nem mindig egyezik meg a katonai összeírásokkal ill. a csánigi sírkőn szereplő dátummal. Néhány év csúsztatásával sok helyen találkoztam. :-)
A győrszigeti Skultéty családban (csánigi letelepedése előtt) nem találkoztam nemessel, illetve anyai ágon öröklött nemesi ranggal. Szerintem királyi várjobbágyok lehettek az ősök, alapozom ezt arra, hogy úgynevezett III. Andrásnak felesége Szabó Juliánna volt, aki az anyakönyv szerint servies, azaz felszolgáló vagy cseléd lehetett.

Skultéty Rozália (1896-1973), férjem dédanyja volt. Férje, vitéz László Gyula (1893-1969). Három lányuk (nem mentek soha férjhez) volt, és egy fiuk, vitéz László Ferenc (1927-2007), ki a 6férjem nagyapja volt.

Ha érdekli a bővebb győrszigeti családfa, szívesen elküldöm Önnek. Némileg változott, amióta a csánigi Skultéty családnak eljuttattam.

Üdvözlettel,

Rácz Erika

Skultety Bela (1916-1944)

(Meszaros Laszlo, 2013.06.21 02:38)

A központi Irattár rövid időn belül megküldte SB veszteség kartonját fénymásolatban. Tartalékos honvéd volt. (1943 júniusában még a nagymamám polgári és egyházi házassági tanúja volt itthon. Tehát nem sokkal később hívhatták be.) A karton szerint 1944 júliusában tűnt el, ismeretlen helyen, és az eltűnésről októberben értesítették a hozzátartozókat. Soha nem jött haza. (A családom kb. 1948-ban kérte holttá nyilvánítását.)

Barabás Szidónia

(Németh József, 2013.05.28 08:30)

Köszönöm a kiegészítéseket, Barabás Szidóniát beírtam, hamarosan írok Önnek.

Skultety Ilona (1914-2007)

(Meszaros Laszlo, 2013.05.28 04:10)

A nagymamám volt. Mielőtt meghalt volna, 2005-ben és 2006-ban az acsádi (Vas m.) idősotthonban jegyzeteltem le mit tudott a családról. Csak néhány apróság: Igen, az ő nagyapjának, S.Mihálynak hajómalma volt a győri Dunán. Mojzákné pedig, aki időnként ellátogatott Csánigra, a győri piskótagyárban dolgozott és finomságokat hozott a gyerekeknek. | S. Béla világháborús katona felesége Barabás Szidónia volt, nem született gyermekük. A bp.-i honvédségi központi levéltárból épp most készülök információt kérni S. Béláról.... | mesz.lasz@citromail.hu