Nárai falu története

Nárai település neve a néphit szerint Néró római császár nevéből származik, ez talán arra vezethető vissza, hogy a 19. században a település határában római kori villa nyomaira bukkantak. (Ez a közeli Savaria miatt nem is meglepő.) Történészek szerint az elnevezés egy honfoglalás kori vagy azt megelőző szláv eredetű családtól (Narey) eredeztethető, amely elfoglalta a területet. A település nevét legkorábban említő irat 1238-ban íródott, terra Narey alakban, majd nem sokkal később 1257-ben pedig Villa Naree formában fordul elő. Az első írások még talán nem is a települést, hanem a területet birtokló családot, illetve annak területét jelenthették.

A Náray család -s vele a település- története a fennmaradt oklevelek alapján jól nyomon követhető. A Náray-ak a 14. században számos oklevélben szerepelnek peres félként vagy tanúként, de egyes tagjaik "kijelölt királyi ember" funkciót is betöltöttek, és más nemesek beiktatásánál a király, illetve az adminisztráció képviseletében adtak át földbirtokot, adománylevelet és címert a kedvezményezetteknek. 1583-ban egy hatalmas tűzvész pusztította el szinte teljesen a községet, a tűzvészben a Náray család teljes iratanyaga is megsemmisült. A család II. Rudolf császárhoz (és magyar királyhoz) fordult, hogy írásban ismerje el nemesi rangjukat, aki újraadományozási levélben megerősítette őket birtokaik tulajdonjogában.

Mindazonáltal a Náray-ak nem váltak a falu földesuraivá, részben azért mert öröklések miatt a birtokaik szétaprózódtak, részben pedig azért, mert Náraiban rajtuk kívül a kezdeti időktől kezdve folyamatosan jelen voltak más nemesek is –szintén ősi területfoglalók leszármazottai-  így a falu nemesi, azaz kuriális faluvá vált. (Egy 1549-ben végzett összeírás 5 nemes Náray-t, 3 Sárffy és 2 Baso nevűt említ, de egy 1576. évi peranyag tanúként már 33 nárai nemest sorol fel 14 különböző családnévvel.) A nemesi falu felett nem állt világi vagy egyházi földesúr, önállóan intézhette ügyeit. (Ennek egyik szép írásos bizonyítéka az 1676. évből fennmaradt Rendtartás.)

A török hódoltság korában Nárait, mint megannyi más szomszédos települést valószínűleg többször érhette támadás, bár erre vonatkozó pontos adatok nem állnak rendelkezésre. A ránk maradt levéltári adatok szerint, mely a törökök által az egyes településekre kivetett adókat tartalmazzák, a községet nem említik. Ebből arra következtethetünk, hogy Nárai talán nem hódolt be a töröknek, s így vele együtt adófizetőjévé sem vált. A török dúlást követően feltehetően Nárai lakossága is megfogyatkozott, és a hiányt szláv ajkúak betelepítésével pótolhatták, erre bizonyítékul szolgál a községben ma is megtalálható több horvát eredetű családnév.  (Pl. Suborits, Stubits, Draskovics, Kolonics, Resetár.) (Ebben a betelepedési hullámban érkeztek a Skultétiak ősei is a településre, de nem délről, hanem feltételezésem szerint éppen ellenkezőleg, északról, a Felvidékről, vagy valamely közelben lévő településről.)

A 17. századtól a községben élő nemesi családok nőági agilisei (azaz félnemes jogállású tagjai) elszegényedés miatt kúriájukat, ingatlanjaikat gyakran zálogba adták, cserélték, a tehetősebbek pedig így növelték földjük nagyságát, de ezek az eladások tették lehetővé nem falubeliek számára a faluban való megtelepülést is. (Első betelepülő ősünk, -a maga is agilis- Skultéti Pál is agilis jogállásútól vásárolt kúriát 1733-ban. A kúria nem csak a házat, hanem az ahhoz tartozó szántó-, rét- és erdőbirtokot is jelentette.) Lényeges különbség egyébként a nemes és félnemes (agilis, később szabados birtokos) jogállásúak között nem volt, tekintve, hogy az egytelkes –úgynevezett taksás- nemesek és éppúgy adókötelesek voltak a 16. századtól kezdve, mint a nem nemesek.

Egy 1627-ben kelt összeírás szerint Nárai egytelkes nemeseinek száma összesen 22 fő, akik közül 17 fő a Náray nevet viselte. A 17. század végi, 18. századi összeírások is többnyire az egytelkes, adóköteles nemeseket írták össze, közöttük a Náray, Bödei, Széles, Szabó, Orosztonyi, Kerekes, Bölcsvölgyi, Lóránth, Hompasz, Sárffy családnevek szerepelnek. A 18. században tűnik fel a fentieken kívül a Dezse, Fülöp, Hertelendy családnév.

A falu jobbágyainak száma 1744-ben 24 fő, jobbágyözvegyé 1 fő, házas zsellér 24 fő, háznélküli 9 fő. A falu határát egyébként nagyobb részt nemesek bírták. A jobbágyoknak elegendő legelőjük és telkükhöz osztott erdejük volt, ahonnét a kitermelt tűzifát a szombathelyi piacon értékesítették. Hús- és borkimérésük a nemesekkel közös volt. A faluban ekkor egy iparos volt, a kovácsmester.

1746. november 3-án Pálffy János nádor Pozsonyban kiállította a nárai nemesek birtokmegerősítő oklevelét, amelyben a Náray, Lóránth, Zelles, Hertelendy, Dese, Pálffy, Szabó, Tóth, Perenyei, Bölcsvölgyi, Sárffy, Pongrácz, Orosztonyi, Bödei, Hompasz, Dömötör, Csidei és Fülöp családok tagjai kaptak birtok-és nemesség megerősítő igazolást.

1780-ban a község lélekszáma 545 fő volt. A templom javadalmai szántók, rétek voltak. A plébánia külön rendelkezett 8 hold szántóval és némi legelővel, erdővel. A községben felekezeti iskola működött. A reformáció Nárait csak kevésbé érintette, bár református prédikátorok neve is ismert és az evangélikusok templom építésére már a gyűjtést is elkezdték, igazán egyik felekezet sem tudott gyökeret verni a faluban. Nárai így megmaradt, illetve visszatért a római katolikus hitre, egy 1851-es összeírás szerint a falu 642 fő lakosából katolikus 634 fő, zsidó vallású 8 fő. Nárai egyébként eléggé belterjes falu volt, többnyire falun belül házasodtak, így egy idő után szinte minden család rokonságba került a másikkal.

A faluban ekkor még sövényfonatú, illetve vályogházak voltak zsúp (szalma) tetővel, bár a templom már téglából és kőből készült. Az agyag kitermelését a községbeliek a település központjában a „Pap földjéről” vitték, és az eltelt évszázadok alatt tó képződött ezen a helyen, amit a köznyelv még ma is Pap-tó ként emleget. A jobb módúak egyre inkább megengedhették maguknak a téglából való építkezést, minek eredményeként a közbirtokosság 1820-ban téglaégető kemence felállításáról döntött a Pap-tó mellett. (Ennek mára már nyoma sincs.) Az 1857-ből fennmaradt első kataszteri térképen látszik, hogy a falu akkor még szinte csak a temetőtől déli irányban húzódó egyetlen utcából (A’ szeg), azaz a mai Kossuth utcából állt. (A ma fő utcának számító Petőfi utcában az Eörsi kastélyon és néhány, a temetőtől nyugatra lévő ház kivételével még nem volt semmi.)

A falu temploma a korábbi templom helyén, 1820-ban épült, hivatalosan nem műemlék. Műemlék viszont –a település egyetlen nyilvántartott műemlék épülete- a nála hat évvel később (1826-ban) épült, temetőben lévő kápolna. A téglalap alaprajzú, egyterű, két végén háromszögű oromzatú épület érdekessége a bejárat feletti hagymakupolás huszártorony, amelyet eredetileg fazsindellyel fedtek.

1832. január 19-én a jobbágyokról és zsellérekről készült összeírásban 35 fő adózó személy szerepelt. A zsellérek száma 26 fő volt, a házatlan zselléreké pedig 6 fő. A kovácsmesteren kívül három kézműves, egy takács, egy mészáros és egy szabó dolgozott a faluban. A házaik mind nemesi telkeken épültek, 24 ház szerepel az összeírásokban. A zsellérek ebben a korban földterülettel nem rendelkeztek, amit használtak, az után robottal tartoztak a föld tulajdonosának. A lakosság fő megélhetési forrása a földművelésből, állattartásból és kisebb fuvarokból származott.

Az 1848-as első szabad országgyűlési választásra jogosult személyek száma 72 fő volt Náraiban. (A nemeseken kívül az évi 100 Ft jövedelem feletti iparosok is választhattak.) Jellasics támadása után Kossuth Lajos felhívására Vas vármegyében 3000 újoncot toboroztak. Náraiból 6 fő állt be és vett részt a szabadságharcban. (Köztük Skultéti István is.) Nárai származású volt Szabó Imre mérnök, 48-as honvéd őrnagy is, aki különösen Buda ostrománál jeleskedett, 16 évi várfogságra ítélték.

A 19. század elejét sújtó általános elszegényedés eredményeként többen választottak maguknak új hazát, vagy indultak neki a nagyvilágnak munkát keresni. 1904-től az I. világháborúig többen útra keltek, akik legtöbbször az Amerikai Egyesült Államokat választották úti célul, ahonnét a többség néhány év múlva visszatért. (Skultéti József 1914-ben vándorolt ki és 1920-ban tért vissza.) Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint a község lakossága 932 fő volt, szinte színmagyar és római katolikus. (2 német és 1 horvát nemzetiségű, vallásilag 2 evangélikus.)

A 19. század végére néhány nagyobb birtok alakult ki. A legnagyobbak tulajdonosa Eörsy Jánosné és Hertelendy Miklósné volt.

Az I. világháborúban elesett és hősi halált halt nárai személyek száma 45 fő volt. (Köztük Skultéty István is.) A világháború áldozatai emlékére és tiszteletére emelt emlékművet 1939-ben avatták fel.

A II. világháború a község lakosai közül 31 főnyi áldozatot (köztük Skultéti Gyula) követelt, kiknek emlékére a rendszerváltás előtt emlékművet emelt a község. (Később erről, a temetőben lévő egyszerű emlékműről leszedték a neveket tartalmazó három táblát és azokat az első világháborús emlékműre szerelték fel.)

A falut szerencsére elkerülték a bombatalálatok, és komolyabb harcok sem zajlottak. A szovjet harcoló egységek 1945 március 30-án, Nagypénteken este 9 órakor érték el a falut Szombathely irányából. Ekkorra a németek már nyugat felé kivonultak, mindössze két német katonát hagytak hátra a falu nyugati végén, az ő ellenállásukat kellett leküzdeni másnap reggel. (A két német és a 10-12 orosz halottat a község temetőjében temették el, de hamarosan átvitték őket szombathelyi temetőkbe.) A harcoló alakulatok másnap reggel továbbmentek, az őket követő megszálló csapatok viszont egészen őszig a faluban maradtak, a tiszteket házakban szállásolták el. Ezidőben komolyabb atrocitások már nem történtek, a község két civil lakója még az oroszok bejövetele előtti napon veszítette életét, Újperint és Nárai között hazafelé tartva állították meg és végezték ki őket. A megszálló egységek távoztával egyidejűleg folyamatosan újra kiépült a polgári közigazgatás.

Az 1945. évi földreform során igénybevettek 765 kh-t, a megváltott terület nagysága 382 kh. A jogosult földigénylők száma 55 fő volt. Visszahagytak 86 kh-t. Házhelynek 31 kh-t osztottak ki 62 személy között. 1949-től Állami Gazdaság működött a településen.

Az 1956-os forradalom idején atrocitások nem történtek a faluban, a forradalom bukását és a szovjet megszállást követően viszont többen az emigráció –akkori szóhasználattal élve disszidálás- mellett döntöttek. (Köztük Skultéti Imre, testvére Miklós, utóbbi felesége, valamint Skultéty Antal – előbbi testvérpár Svájcban, utóbbi Amerikában lelt új hazára.)

A Kádári konszolidációt követően több létesítmény is épült a faluban. A sportpályán az öltöző épület még 1956-ban készült. 1962-ben adták át a község művelődési házát, pár évvel korábban készült a község közepén az italbolt. Az orvosi rendelő és a posta épület 1965-ben került átadásra. Az 1970-es évek végén készült a vegyesbolt. 1960-tól Rákóczi néven mezőgazdasági termelőszövetkezet működött a faluban a rendszerváltásig.

2001-ben a Magyar Köztársaság kormánya államiságunk és kereszténységünk 1000. évfordulója ünnepének alkalmából Millenniumi emlékzászlót adományozott a településnek, melyet dr. Náray-Szabó Gábor tudós, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára –a település egyik ősi nemesi famíliájának, a később Náray előnevet felvett Szabó család leszármazottja- adott át a polgármesternek. Ez alkalomból a község az egykori Pap-tó helyén Millenniumi parkot és játszóteret alakított ki, közepén a millenniumi kopjafával.

Nárai lakosainak száma jelenleg 1100 fő körüli, a születési és halálozási különbségből eredő veszteséget ellensúlyozza a telkesítésnek köszönhető betelepülés. Óvoda van a faluban, de iskola már nincs, a felsősök oktatása 1972-ben, az alsó tagozat pedig 2003-ban szűnt meg.

Egyedülálló természeti ritkasága a településnek a falu határában lévő Zsidu-réten minden június-júliusban pompázó sárgaliliom - ennek a ritka és színpompás növénynek ez a legagyobb termőhelye az országban. Tiszteletére viseli a község dalos kedvű csapata a Sárgaliliom Énekkar nevet.

Forrás:

Németh Tamás: Nárai - Szilurtól az Európai Unióig, Nárai, 2004.

Nárai honlapja (www.narai.hu)